4. rész~A reggel/egy álom/úszkáló telefon

WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ megkaptam az első díjamat ide klikk! 
Következőt CSAK akkor hozunk, ha van 2 komment! Bocs, de nem kapunk visszajelzést, hogy van e értelme írni.:$
~Macie szemszöge~
-El, vedd már ki a lábad a számból-keltett fel Dan mindenkit eme teljesen normális mondatával. Nagy nehezen felemeltem a fejem és szembesülnöm kellett azzal, hogy a kanapén aludtunk el. Dan a szőnyegen feküdt a hátán, El a kanapén ült és a lábát Dani fejére rakta. Szotyi gőzöm sincs hova tűnt, én a lábamat El ölébe rakva ölelgettem egy plüssmacit(?). Ez hogy került ide?
-Samantha hol van?-nézett körbe Eleanor is.
-Nem tudom, nagyon nem is érdekel-bújtam hozzá a macihoz.
-Itt vagyok-szólalt meg Szotyi.
-Hol van az az itt?-kérdezett vissza Dan még mindig a földön fekve.
-A konyhaasztalon-válaszolt a szöszke egy újabb átlagos mondattal. Mi van, te még sosem aludtál asztalon?
-És hogy kerültél oda?-nevetett Eleanor.
-Ez egy igazán jó és érdekes kérdés-kiabált még mindig a konyhából.
-Mennyi az idő?-kérdeztem.
-9:30-mondták hárman egyszerre. Ez tényleg ijesztő.
-Szotyii ha már a konyhában vagy csinálsz valami finomat?- ordítottam ki neki.
-Neked mit jelent a finom? Kovászos uborka vanília fagyival?
-Például. De mondjuk palacsinta?
-Oké, de nehogy begyertek mert leég az utca.
*20 perccel később*
-El, kapd el!-ordítottam a barnának.
-El kapooom- sikított, miközben egy tányérral rohangált a nappaliban. Igen, Szotyi a palacsinta szervírozásának egy felettébb érdekes formáját választotta. A konyhából dobálta át a nappaliba, mi meg próbáltuk elkapni-Mégseee-folytatta a sikítozást Eleanor, mikor a képébe landolt a reggelije.
-Nutellát küldjek?-kiáltott át Sam.
-Igen!-ugrált Dani is.
-Akkor megy!-dobott át egy üveg mogyorókrémet, ami a csilláron landolt.
-Majd én leszedem-állt fel a kanapéra Dan és elkezdett ugrálni, hogy elérje az üveget. Hirtelen megbillent a csillár és a nutella ráborult szegény csaj fejére.- Jujj úgy is be akartam festeni a hajam. Szerintetek ez a szín, hogy állna?-kezdett el pózolgatni.
-Nem is rossz-kaparta le a palcsit a fejéről Eleanor és beletunkolta a dan fején lévő mogyorókrémbe-De Danielle, nekünk lassan menni kéne.
-Ööö… Nem is tudom, de szerintem adunk egy másik ruhát-jött be Sam egy tányér gőzölgő palacsintával-nem gondoljátok, hogy kicsit furcsa látvány keltenétek sárosan, nutellás hajjal?
-Azt megköszönnénk-válaszolt El. Míg Sam felment ruháért mi megettük az eddig kisült palacsintákat. Pár percen belül a lányokat beküldtük a fürdőbe a tiszta ruhákkal. Alig 5 perc alatt elkészültek, immár tisztán és nutella mentesen. Na jó ezt hogy csinálták? Én ennyi idő  alatt a csapot nem tudom elzárni.
-Akkor sziasztok!-öleltük meg a lányokat.
-Sziasztok, szerintem még majd találkozunk-mondta El.
-Remélem. Telefonszámotokat megadjátok?- öleltem meg mégegyszer Dant.
-Persze-mondta Dani és beírtuk egymás számát a telóba.
-Sziasztok-ordibált vissza az utca végéből El.
-Ezek sem normálisok-mondtam a mellettem álló tesómnak, aki a képzeletbeli könnyeit törölte le.
-Itthagytak! Érted? Elmentek!-elég furcsán nézhettem rá mert elkezdett röhögni.
-Istenem hova kerüttem?
***
-Na, akkor ma mit csinálunk?-zavartam meg Szotyit egy rajzfilm feszült bámulásában.
-Nem tudom. Aludjunk-ásított a szőkeség.
-Oké...Akkor jóéjt-köszöntem el és mentem fel a szobámba. Rekord sebességgel letusoltam és felvettem a pizsamámat. Mindezt délben. Valakinek valami problémája vele?
Ahogy beestem az ágyba, szinte azonnal el is aludtam. Bár lehet, hogy nem kellett volna.
Az álmomban otthon voltunk, de senki sem látott minket.
-Regina, hol vannak a lányok?-rontott be apánk anyánkhoz a dolgozószobájába.
-Hm?-nézett fel anyu az iratok közül.
-Sam és Macie eltünt!-kezdett el pánikolni apa.
-Dehogy, biztos csak egy barátjuknál vannak, vagy valami.
-Biztos nem. Már egy hete nem jöttek haza. Legalábbis nem láttam őket-kezdett fel-le járkálni. Anya mindigis nyugodtabb természetű volt, apa mindig jobban aggódott értünk. Az a baj, hogy mi ebből semmit sem éreztünk meg.
-Oké, akkor megnézzük a szobáikat-állt fel a székéből és felmentek a lépcsőn egyenesen a közös kis birodalmunkba.
-Üresek a szekrényeik-nyitotta ki anya a ruhásszekrényem ajtaját.
-És a laptopjaik sincsenek itt, sőt semmi cuccuk!-idegesedett be még jobban (ilyen kifejezés létezik egyáltalán??-szerkek.) apa.
-Hívjuk fel azt a csajt, aki mindig itt volt nálunk-gondolkozott hangosan anya-Asszem, Hanna a neve.
-Oké, de honnan szerzed meg a telefonszámát?
-Telefonkönyvről hallottál már?-dübörgött le a nappaliba és előszedte az említett tárgyat. Hamar megtalálta a barátnőnk vezetékes számát, amit pont Han vett fel.
-Szia, Macy és Sam anyukája vagyok, nem tudod hol vannak?-csapott rögtön a dolgok közepébe.
-De, csak azt nem mondhatom meg.
-Hanna, nagyon kérlek, mond meg-vette át apa a telefont.
-Nem lehet. Megígértem nekik, hogy nem árulom el.
-Nagyon fontos lenne, kérlek!
-Rendben. Londonban-adta be a derekát a lány. Tudtam. Nem tud titkot tartani.
-Úristen!-ejtette el apa a kagylót és a szívéhez kapott.
-Jesszusom! Mi a baj?-térdelt le hozzá anya, és azonnal hívta a mentőket.
***
-Na, mi van vele?-lépett oda egy műtőből kilépő orvostársához anyu.
-Regi, ugye tudod, hogy gyenge a szíve. Szívrohamot kapott-itt megfogta anyu kezét és a szemébe nézett-Mi mindent megtettünk, de...-csuklott el a hangja-Sajnálom.
-M-meghalt?-kérdezett vissza remegő hangon.
-Részvétem-ez volt az utolsó szó, amit hallottam az álmomban.
-Macy, minden rendben van?-rontott be a szobámba a tesóm.
-Igen. Azt hiszem.
-Lentről nagyon nem így tűnt-nevetett.
-Mert?-vontam fel a szemöldököm.
-Azt kiabáltad, hogy Ne! meg hogy Itt vagyunk!-röhögött tovább a szöszi.
-Tényleg? Mennyi az idő?
-Délután 2.
-Szotyi, beszélhetnénk?-ültem fel az ágyban.
-Persze, időm mint a tenger-foglalt helyet mellettem. Pontosabban befeküdt hozzám az ágyba. Hát, oké...
-Szerintem el kéne mondani anyáéknak, hogy hol vagyunk.
-MI?! Te teljesen megőrültél?!
-Nem, de azt álmodtam, hogy apa szívrohamot kapott és meghalt, azért mert eltűntünk.
-Ez hülyeség! Szerintem még az sem tűnt fel nekik, hogy több kaja van a hűtőben.
-De akkor is szólni kéne nekik-nyúltam a telefonomért. Valójában csak Hannának akartam mondani, hogy tartsa a száját, mert leütöm.
-Macy, itt vagyunk Londonba. Fel tudod ezt fogni? Londonban! Álmaink városába. Van két új barátnőnk. És Han is most írt, hogy pár nap és kijön ő is. Bár őt ismerve a pár nap 2 hónapnak is kevés.
-Komolyan?-ugrottam fel-De akkor is beszélhetnénk anyuékkal.
-Nem!-vette ki a kezemből a telót és zsebre vágta-Ezt addig elkobozom, amíg vissza nem jön a józan eszed-viharzott ki a szobámból.
-Mert nekem bármikor is volt olyanom-kiabáltam utána. Ez csak olaj volt a tűzre.
-Kuss!-lépett vissza a folyosóról-Ha elfelejtenéd ezt az őrültséget a nappaliban leszek. Vagyis 2-3 nap múlva beszélhetünk-tűnt el végleg a szobámból.
*2 óra múlva*
-Visszaadnád a telefonom?-nyitottam be Sam szobájába.
-Nem.
-Akkor elveszem a tiédet-léptem oda az éjjeliszekrényéhez és vettem el róla a mobilját.
-Tedd le-sziszegte és megpróbálta elvenni tőlem.
-Soha. Beszélnem kell valakikkel-kezdtem el keresgélni a megfelelő számot a névjegyzékben.
-Add ide!-állt fel és kezdett el kergetni. Berohantam a fürdőjébe, de megbotlottam egy hajkefébe és Szotyi telefonját csont nélkül bedobtam a WC-be. Hupszi..
-Macy, tedd le a telómat!-rontott be hozzám. Iszonyatosan ijesztő, ha ideges!
-Már nincs nálam-vigyorogtam rá a földről. Hiába is,a legszebb öröm a káröröm.
-Akkor?-nézett szét a helységben. Hangtalanul a szükségleti körgugoldára (aki nem érti wc:D sorry a magyarórák átka xDD-szerkek.) böktem.

-Mit csináltál? Most szedd is ki.

-Hülye leszek!-vontam meg a vállam és elhagytam a sárkány barlangját.

-Az vagy!-ordított utánam. Szerintem azt csinálja, ami lenyugtatja. Kimegy úszni.

***

-Samy, bocsi-mentem oda a medence szélén napozó tesómhoz. Jól gondoltam. A vízben volt.

-Hagyj békén-fordult át a másik oldalára.

-De..

-Azt mondtam, ne szólj hozzám!-kapta magára a ruháit.

-Legalább hallgass meg-mentem utána. Nem szeretek haragot tartani.

-Felejtsd el-indult el az utcán az egyik irányba.

-Hát jó, ha te ezt szeretnéd-fordultam vissza dühösen, de ahelyett, hogy vissza mentem volna a házba, elindultam a másik irányba. Nem tudom mennyi ideje mehettem, de már a nap kezdett lemenni. Számításaim szerint egy parkban lehettem. Nem volt túl sok ember.

Gondolataimba mélyedve baktattam előre, amikor nekimentem valaminek.

Már megint egy oszlop?-gondoltam magamban. De nem. Egy csapat fiúnak mentem neki.

-Bocsi-segített fel az egyik.

-Az én hibám-néztem bele a vakítóan kék szempárba. Annyit sikerült megállapítanom még így, a sötétben is, hogy összesen négyen vannak.

-Fiúk, hol van Niall?-kérdezte az egyik. Összenéztek és elfutottak. Hát ez finoman szólva furi volt.

*Eközben*

~Samantha szemszöge~

Nagyon felhúztam magam Mac viselkedésén. Megbeszéltük mielőtt elindultunk, hogy nem megyünk haza. Soha. És az, hogy szólunk a szüleinknek egyenlő ezzel. Mármint hogy visszamegyünk Pestre. Az, mikor odajött hozzám bocsánatot kérni, végleg kiverte a biztosítékot. Tehát fogtam magamra kaptam a ruháim és a tatyóm , aztán leléptem. Ha jól sejtem, ő elindult a másik irányba. Már egy jó pár perce botorkáltam, amikor elértem egy -szerintem- nagy parkba. Találtam egy kis csónakázótavat. Fürödni nem lehetett benne, de mivel Macie megzavart a napozásban, lekaptam magamról a ruháimat, (ami alatt ott volt a bikinim) és kifeküdtem süttetni a hasam. Hirtelen valami furcsa hangot hallottam a vízből. Egy szőke srác fuldoklott(?) vagy legalábbis kapálózott és nem igazán úgy tűnt, hogy ki tudna jönni.

Ééés ennyi lenne most, de nemsokára jön következő:) Ha megvan a két komment...:$
Pussz: Szotyii&Macy
u.i. Tényleg elég nagy park lehet, ha Macy már nem lát semmit, Sam meg napozik, na mind1... Vegyétek úgy, hogy Macie nagyon sokat sétált mielőtt beért a parkba:)