2. rész~London túl nagy két idiótának

~Macie szemszöge~
-Kelj már fel!-ugrált az ágyamon Sam.
-De én még nem akarok-bújtam a takaró alá-menni az idő?
-Már 9 óra van.
-Mennyii??-sikítottam.
-Mi ez, lottóreklám?
- Hagyj már aludni.
-Akkor nem megyünk várostnézni?
-Dee!-ugrottam ki az ágyból és rohantam a fürdőbe. Helyesbítek, rohantam volna, ha tudnám, hogy hol van.
-Bazdmeg Macy ez fájt-tápászkodott fel a földről Sam. Ez meg hogy került oda?
-Mi?-fordultam vissza-És hol van a fürdőszoba?
-Az, hogy fellöktél és gőzöm sincs.
-Áhá…Ezzel sokat segítettél.
***
10 perc keresés után sikeresen megtaláltuk a fürdőt és két óra múlva már a ház előtt álltunk ezekben:

Macie

Samantha

-Akkor, hova?-kérdeztem Szotyitól.

-Big Ben?

-Tökély.

***

-Mikor indultunk el?- kérdeztem az éppen térképet bámuló tesómtól.

-11 után valamikor- nézte meg a telefonján az időt-Már éhes vagyok.

- Én is- néztem körbe hátha találunk valami kajáldát-Mit együnk? 

-Nekem mindegy..

-Együnk...együnk kaját.

-Hú, de értelmes vagy! Hambi?

-Nekem megfelel-indultunk el a legközelebbi meki felé. Miuán végeztünk a kajálással megkerestük a Big Ben-t.

Egy ideig csak bámultuk utána csináltunk képeket. Hát mint mindig most is szar fejünk van. A hajunkról nem is szólva. Majd elmegyünk egy fodrászhoz. Majd.

- Innen hova? -nézett rám Sam.

- Tower Bridge? - néztem rá boci szemekkel.

- Legyen- egyezett bele és körbenézett, hátha van valami közlekedési eszköz a közelbe. Elkezdtünk rohanni egy busz után, ami hála az égnek, megvárt minket. Vettünk 2 jegyet a sofőrtől és felültünk természetesen az emeletre. Azt persze elfelejtettük megnézni, hogy hova, és merre megy.

- Bazdmeg hova megyünk?- fordultam a drágalátós tesómhoz.

- Tőlem kérded?! Én sem tudom. Miért vagyunk ennyire bénák?- nevetett fel a szőkeség. 3 és fél óra buszocskázás, segítségkérés és újabb eltévedések után feladtunk London felfedezését és hazamentünk.

-Macy, hozol valami kaját?-ordibált fel nekem Szotyi. Gondolom nem akarta megszakítani a facebook-ja feszült tanulmányozását.

-Te közelebb vagy.

-Lécci...

-Jól van, csak fogd már be!-másztam le a konyhába, ahol megállapítottam, hogy egy év alatt bizony nagyon sok minden megromlik. Végül egy még (remélem)

 jó kukoricakonzervvel tértem vissza.

-Ez?-nézett rám az 'ez most komoly' fejjel.

-Tudod, az élelmiszerek egy idő után megromlanak.

-Oké, akkor rendelek pizzát. Holnap megyünk bevásárolni.

-Rendben-mosolyodtam el. Igen, egy boltban lenni velünk is egy kész élmény. Minden normális ember ordibál, ugrál, sikítozik és hisztizik, hogy ez meg az kell. Például a babaruháknál- Lehetne esetleg sonkás sajtos?

- Legyen inkább kukoricás-kezdett el nyafogni.

- Van itt kukoricakonzerv majd teszel rá.

-Az érdekes lesz de oké. Akkor hol a telefonom?- kezdett bele a keresésébe.

-A kezedbe te idióta- vertem a fejem a falba. Szó szerint.

-Jéé tényleg- vette észre.

- Még ma rendelsz is vagy csak magadat nézed benne?

- Jah bocsesz.

*Reggel*

Természetesen ma is Sam keltett. Miért nem lehet aludni hagyni az embert? Tegnap megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolni. De könyörgöm, hajnali 10-kor? Normális emberek maguk előtt tolják a kocsit és normál sebességgel sétálnak. Mi magunk után húzzuk, ugrálunk és énekelünk. És? Ha valakit zavar hazamegy. Felvásároltuk a fél boltot, minden olyan élelmiszert megvettünk, ami kellhet. Pl. bármikor szükségünk lehet 20 üveg kovászos uborkára. Nem? De.
-Macy, hol vagy?-hallottam meg Samet.
-Megyek!-kaptam fel pár doboz sört.
-Minek?-bökött a legújabb szerzeményeim felé a fejével.
-Csak-tettem be a kocsiba.
-Szerintem elég lesz-indult el a pénztár felé.
-Még hozhatok kukoricakonzervet?-néztem rá bociszemekkel. De hát most na, megszerettem.
-Jó. Addig elkezdem felpakolni ezeket.
~Samantha szemszöge~
Le kell szoktatnom Macyt a sokáig alvásról. Ha így folytatja, csak délután fogunk tudni élni. Most meg telepakolja a kosarat sörrel, kovászos uborkával és olyan dolgokkal, amiket egyikünk sem szeret. De hát mit várunk tőle?
-Szotyi! Baj van!-sikított Macie, egy fél másodperccel később hatalmas csörömpölést hallottam.
-Mit csináltál, te idióta?-rohantam oda hozzá.
-Csak ki akartam venni ezt-mutatott fel egy kukoricakonzervet.
-Legalább legalul volt?-néztem végig a szupermarket padlóján. Minden tele volt konzervekkel. Gratulálok Macy!
-Mi történt?-szaladt oda hozzánk egy eladó.
-Csak ki akartam venni ezt.
-És ezért kellett leborítani egy másfél méter magas konzervtornyot?
-De legalul volt-nézett rá bociszemekkel.
-Megkérnélek titeket, hogy hagyjátok el az üzletet!
-Kifizethetjük, amit vettünk?
-Felőlem-vonta meg a vállát és húzott el a csaj. Szegény, csináltunk neki egy kis plusz munkát.
Szúrós tekintetek között hagytuk el a boltot, és sikeresen haza is értünk jópár szatyorral a kezünkben. Macy alkotott valami kaját, amiről még most se tudjuk, hogy mi. Macie tud főzni, meg szeret is, csak nem mindig sikerül.
***
Három óra körül beültünk filmezni, és este 10-ig voltunk rátapadva a képernyőre.
Utána még a szokásos gépezés és mehetünk aludni. A holnap, pedig nemvárt fordulatokat tartogat a számunkra.

Ez most elég uncsi volt, de a következő részben lesz egy NAGY fordulat, utána meg majd jönnek a fiúk is...:D Annyit kérnék, hogy legalább egy komit ejtsetek meg, csak hogy tudjuk, olvassátok-e egyáltalán és érdemes-e írni.
Puszi: Szotyii & Macy
u.i. Ja és várjuk a rendszeres olvasókat is;)

1. rész~Új város, új ház, új élet

~Samantha szemszöge~
-Kérjük kedves utasainkat, kacsolják be biztonsági öveiket, hamarosan megkezdjük a felszállást-mondta be a pilóta. Macy már felvette a szokásos Zene be, világ ki pozícióját. Csak bámultam ki a felszálló gép ablakán, még egyszer, utoljára végignéztem az ébredező Budapest utcáin, és lassan kigördült egy könnycsepp a szememből.
Innen már nincs visszaút-gondoltam magamban-Se szó, se beszéd, eltűnünk innen.
Hogy mindenki értse, elmondom, hogy mi van, és miért hagyjuk itt Magyarországot.
Mondhatni normális gyerekkorom volt. Márha normálisnak lehet nevezni azt, hogy a szüleimet szinte csak hétvégén láttam, akkor is csak dolgozni, vagy a munka miatt dühöngeni. Anya orvos, apa szintén. Ezért is szeretnék, hogy mi is azok legyünk Macyval. Apropó, Macy. 16 éves koromban örökbe fogadtuk ezt a barna idiótát. Csak tudnám minek? Nem arról van szó, hogy nem örülök neki, hogy lett egy tesóm, csak egy gyerekkel sem foglalkoztak eléggé. Aztán most, hogy leérettségiztünk, anyuék tolnának minket az orvosi egyetemre. De azt szépen szólva le se szarják, hogy mi mit akarunk. Mi pedig egy dolgot szeretnénk. Zenélni. Gitározunk, zongorázunk és hangunk is az úgy, ahogy van. Úgyhogy összeszedtük a zsebpénzünket, cuccainkat és indulás Londonba. Egy éve halt meg a nagybátyám, akinek volt egy háza kint Angliába. A kulcsot megörökölték anyuék. Nekünk pedig valahol laknunk is kell, így lenyúltuk.
És most, úton vagyunk London felé.
***
-Kérjük kedves utasainkat, kacsolják be biztonsági öveiket, hamarosan megkezdjük a leszállást-zökkentett ki a gondolataimból a hangosbemondó. Macie-t az alvásból rázta vissza ugyanez a valóságba.
-Mi van?-nézett rám kómás fejjel.
-Mindjárt leszállunk.
-Komcs?-hitetlenkedett.
-Igen-vigyorogtam rá.
*Két és fél óra múlva*
Miután sikeresen leszálltunk, és kiverekedtük magunkat a reptérről (szó szerint) fogtunk egy taxit, és elindultunk a ház felé. Mivel hajnali fél 3-kor keltünk, érdekesebbnek találtuk a belső szemhéjunkat, mint az utat. A sofőr hirtelen megállt valahol.
-Hölgyeim, megérkeztünk-szállt ki a kocsiból és elkezdte kipakolni a csomagtartó teljes tartalmát. Miután Macy kiszállt én is kijutottam a friss levegőre.
-Aztarohadt-szinte hallottam, hogy leesik Mac álla.
-Mi az?-néztem ki a háta mögül-Úristen!-láttam meg én is a házat. Házat? Kastélyt. Oké, otthon is elég nagy volt a ház, na de ez?
-Esetleg, ha fizetnénk-szólt bele a csodálkozásunkba.
-Persze-adta oda az összeget a barnaság.
-Ööö.. ez nem Buckingham Palace?-kérdeztem még mindig a teljes sokk hatása alatt.
-Háát, lehet... De nem cuccolunk be?-nézett rám Macie.
-De.
-Akkor rajta-fogott meg 4 bőröndöt. Én is megtettem ugyanezt, és beléptünk a kapun. Amíg ez az idióta a bejárati ajtóval vacakolt és körbenéztem a kertbe. A kapu és az ajtó között kb. 4 méter kavicsos út van, a kertbe virágok és bokrok. A szomszéd házat pedig egy legalább 3 és fél méter magas, 70 cm széles betonkerítés határolja.
-Atyaég!-jutott be Macy.
-Eddig miért nem költöztünk ide?-láttam meg belülről is a házat. Jobbra van a nappali, az ajtóra merőlegesen egy hosszú kanapé, szembe vele egy tv, DVD lejátszóval, és mindennel, ami kell.
Balra a konyha, teljesen felszerelve.
A bejárattal szemben egy lépcső, ami mögött el lehet menni két vendégszobához és egy fürdőhöz.
Az emeleten is két szoba van, és két fürdő.
-Felmegyünk?-bökött a fejével Macie a lépcső felé.
-Naná!-indutam meg fölfelé. A bal oldali szobába nyitottunk be előbb.
-Stipi-stopi, enyém!-dobta le magát a franciaágyra magát a tesóm.
-Nekem úgyis túl...túl rózsaszín-nevettem fel.
-Akkor nézzük meg, mi maradt neked-húzott el mellettem.
-Nem várnál meg?-kiabáltam utána.
-Perfect. Teljesen Szotyi.
-Húzz már arrébb nem látok semmit!-toltam arrébb Macyt-Wow. Tökéletes-húztam be a bőröndjeimet.

Mintha csak nekünk épült volna ez a ház. Gyönyörű.

-Naaaah, szerintem én bedőlök az ágyba-ásított a képembe a barnaság.

-Okés, majd egyszer találkozunk-öleltem meg, és azzal a lendülettel dőltem és aludtam el.

Prológus

~Macie szemszöge~
-Azért kicsit hiányozni fog-néztem ki az ablakon.
-Akkor nekem?
-Jogos. Te itt élted le az életed.
-Ja-fordult vissza a géphez-De inkább London mint az orvosi.
-Olyan nehéz minket megérteni?- méltatlankodtam. A zene az életünk. A szüleink miatt viszont az orvosi egyetemre kellene mennünk. Éppen ezért megyünk el.
-Nem mehettek el! Nem engedem!-rontott be Hanna. Ez meg hogy került ide? Gondolatolvasó lett, vagy mi??
-Hangosabban nem lehetne?-mordult rá Sam-Még nem tudja a fél város.
-Jól van, bocsi-ült le az újdonsült tesóm ágyára. Már majdnem másfél éve, hogy örökbe fogadtak. Nem nagyon értem, hogy, miért mert Samanthával se foglalkoznak. De így legalább megismertem ezt a két idiótát. Hanna a legjobb barátnőnk, Szotyi meg már a tesóm.
-De ugye nem mondod el senkinek?-néztem rá bociszemekkel.
-Dehogyis Macie, szerinted olyan vagyok?
-Igen-vágtuk rá egyszerre.
-Ez ijesztő volt-nevetett fel.
-Tudjuk-folytattuk még mindig kórusba.
-Na jó, ez már tényleg furi-mondtam.
-Jah-egyezett bele Sam.
-Az.
-Nehogy elkezdjétek megint. Rohadt idegesítő-szólt bele Han.
-Jah
-Az-kezdtük el megint.
*Hajnal 4*
-Minden megvan?-kérdeztem legalább ezredszerre.
-Jegyek elintézve, kulcs a tatyóban, bérletünk meg van. Mi kell még?
-Szerintem semmi. Pénz nálam.
-Útlevél?
-Betettem.
-Akkor indulás-adta ki a parancsot Sam.
-Oké-nyitottam ki az ablakot és gyakorlott mozdulatokkal másztam ki a tetőre. A bőröndjeink már a kertben vártak, ahova eldugtuk őket, mialatt a munkamániás ősök dolgoztak.
***
Másfél óra buszocskázás után eljutottunk a repülőtérig. Picit megbámultak, hogy két 18 éves csaj, kb 8 bőrönddel, szülők nélkül tart a reptérre.
-Azt hiszem erre nem lesz már szükségünk-dobta ki a bérletét Szotyi.
-Mért? Bármikor jöhet egy BKV busz Londonban. Nem?-próbáltam oldani egy kicsit a hangulatot.
-Te hülye vagy-mondta tök komoly fejjel.
-Na nem mondod!
-De-bólogatott hevesen, miközben besétáltunk a 8 ismétlem nyolc bőrönddel magunk után.
-Kérjük a Budapestről Londonba repülő utasainkat, kezdjék meg a beszállást a 24-es kapunál.
-De pontosak vagyunk-nevettünk fel és elindultunk az álmunk felé...