~Macie szemszöge~
-Azért kicsit hiányozni fog-néztem ki az ablakon.
-Akkor nekem?
-Jogos. Te itt élted le az életed.
-Ja-fordult vissza a géphez-De inkább London mint az orvosi.
-Olyan nehéz minket megérteni?- méltatlankodtam. A zene az életünk. A szüleink miatt viszont az orvosi egyetemre kellene mennünk. Éppen ezért megyünk el.
-Nem mehettek el! Nem engedem!-rontott be Hanna. Ez meg hogy került ide? Gondolatolvasó lett, vagy mi??
-Hangosabban nem lehetne?-mordult rá Sam-Még nem tudja a fél város.
-Jól van, bocsi-ült le az újdonsült tesóm ágyára. Már majdnem másfél éve, hogy örökbe fogadtak. Nem nagyon értem, hogy, miért mert Samanthával se foglalkoznak. De így legalább megismertem ezt a két idiótát. Hanna a legjobb barátnőnk, Szotyi meg már a tesóm.
-De ugye nem mondod el senkinek?-néztem rá bociszemekkel.
-Dehogyis Macie, szerinted olyan vagyok?
-Igen-vágtuk rá egyszerre.
-Ez ijesztő volt-nevetett fel.
-Tudjuk-folytattuk még mindig kórusba.
-Na jó, ez már tényleg furi-mondtam.
-Jah-egyezett bele Sam.
-Az.
-Nehogy elkezdjétek megint. Rohadt idegesítő-szólt bele Han.
-Jah
-Az-kezdtük el megint.
*Hajnal 4*
-Minden megvan?-kérdeztem legalább ezredszerre.
-Jegyek elintézve, kulcs a tatyóban, bérletünk meg van. Mi kell még?
-Szerintem semmi. Pénz nálam.
-Útlevél?
-Betettem.
-Akkor indulás-adta ki a parancsot Sam.
-Oké-nyitottam ki az ablakot és gyakorlott mozdulatokkal másztam ki a tetőre. A bőröndjeink már a kertben vártak, ahova eldugtuk őket, mialatt a munkamániás ősök dolgoztak.
***
Másfél óra buszocskázás után eljutottunk a repülőtérig. Picit megbámultak, hogy két 18 éves csaj, kb 8 bőrönddel, szülők nélkül tart a reptérre.
-Azt hiszem erre nem lesz már szükségünk-dobta ki a bérletét Szotyi.
-Mért? Bármikor jöhet egy BKV busz Londonban. Nem?-próbáltam oldani egy kicsit a hangulatot.
-Te hülye vagy-mondta tök komoly fejjel.
-Na nem mondod!
-De-bólogatott hevesen, miközben besétáltunk a 8 ismétlem nyolc bőrönddel magunk után.
-Kérjük a Budapestről Londonba repülő utasainkat, kezdjék meg a beszállást a 24-es kapunál.
-De pontosak vagyunk-nevettünk fel és elindultunk az álmunk felé...
-Azért kicsit hiányozni fog-néztem ki az ablakon.
-Akkor nekem?
-Jogos. Te itt élted le az életed.
-Ja-fordult vissza a géphez-De inkább London mint az orvosi.
-Olyan nehéz minket megérteni?- méltatlankodtam. A zene az életünk. A szüleink miatt viszont az orvosi egyetemre kellene mennünk. Éppen ezért megyünk el.
-Nem mehettek el! Nem engedem!-rontott be Hanna. Ez meg hogy került ide? Gondolatolvasó lett, vagy mi??
-Hangosabban nem lehetne?-mordult rá Sam-Még nem tudja a fél város.
-Jól van, bocsi-ült le az újdonsült tesóm ágyára. Már majdnem másfél éve, hogy örökbe fogadtak. Nem nagyon értem, hogy, miért mert Samanthával se foglalkoznak. De így legalább megismertem ezt a két idiótát. Hanna a legjobb barátnőnk, Szotyi meg már a tesóm.
-De ugye nem mondod el senkinek?-néztem rá bociszemekkel.
-Dehogyis Macie, szerinted olyan vagyok?
-Igen-vágtuk rá egyszerre.
-Ez ijesztő volt-nevetett fel.
-Tudjuk-folytattuk még mindig kórusba.
-Na jó, ez már tényleg furi-mondtam.
-Jah-egyezett bele Sam.
-Az.
-Nehogy elkezdjétek megint. Rohadt idegesítő-szólt bele Han.
-Jah
-Az-kezdtük el megint.
*Hajnal 4*
-Minden megvan?-kérdeztem legalább ezredszerre.
-Jegyek elintézve, kulcs a tatyóban, bérletünk meg van. Mi kell még?
-Szerintem semmi. Pénz nálam.
-Útlevél?
-Betettem.
-Akkor indulás-adta ki a parancsot Sam.
-Oké-nyitottam ki az ablakot és gyakorlott mozdulatokkal másztam ki a tetőre. A bőröndjeink már a kertben vártak, ahova eldugtuk őket, mialatt a munkamániás ősök dolgoztak.
***
Másfél óra buszocskázás után eljutottunk a repülőtérig. Picit megbámultak, hogy két 18 éves csaj, kb 8 bőrönddel, szülők nélkül tart a reptérre.
-Azt hiszem erre nem lesz már szükségünk-dobta ki a bérletét Szotyi.
-Mért? Bármikor jöhet egy BKV busz Londonban. Nem?-próbáltam oldani egy kicsit a hangulatot.
-Te hülye vagy-mondta tök komoly fejjel.
-Na nem mondod!
-De-bólogatott hevesen, miközben besétáltunk a 8 ismétlem nyolc bőrönddel magunk után.
-Kérjük a Budapestről Londonba repülő utasainkat, kezdjék meg a beszállást a 24-es kapunál.
-De pontosak vagyunk-nevettünk fel és elindultunk az álmunk felé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése