-Kérjük kedves utasainkat, kacsolják be biztonsági öveiket, hamarosan megkezdjük a felszállást-mondta be a pilóta. Macy már felvette a szokásos Zene be, világ ki pozícióját. Csak bámultam ki a felszálló gép ablakán, még egyszer, utoljára végignéztem az ébredező Budapest utcáin, és lassan kigördült egy könnycsepp a szememből.
Innen már nincs visszaút-gondoltam magamban-Se szó, se beszéd, eltűnünk innen.
Hogy mindenki értse, elmondom, hogy mi van, és miért hagyjuk itt Magyarországot.
Mondhatni normális gyerekkorom volt. Márha normálisnak lehet nevezni azt, hogy a szüleimet szinte csak hétvégén láttam, akkor is csak dolgozni, vagy a munka miatt dühöngeni. Anya orvos, apa szintén. Ezért is szeretnék, hogy mi is azok legyünk Macyval. Apropó, Macy. 16 éves koromban örökbe fogadtuk ezt a barna idiótát. Csak tudnám minek? Nem arról van szó, hogy nem örülök neki, hogy lett egy tesóm, csak egy gyerekkel sem foglalkoztak eléggé. Aztán most, hogy leérettségiztünk, anyuék tolnának minket az orvosi egyetemre. De azt szépen szólva le se szarják, hogy mi mit akarunk. Mi pedig egy dolgot szeretnénk. Zenélni. Gitározunk, zongorázunk és hangunk is az úgy, ahogy van. Úgyhogy összeszedtük a zsebpénzünket, cuccainkat és indulás Londonba. Egy éve halt meg a nagybátyám, akinek volt egy háza kint Angliába. A kulcsot megörökölték anyuék. Nekünk pedig valahol laknunk is kell, így lenyúltuk.
És most, úton vagyunk London felé.
***
-Kérjük kedves utasainkat, kacsolják be biztonsági öveiket, hamarosan megkezdjük a leszállást-zökkentett ki a gondolataimból a hangosbemondó. Macie-t az alvásból rázta vissza ugyanez a valóságba.
-Mi van?-nézett rám kómás fejjel.
-Mindjárt leszállunk.
-Komcs?-hitetlenkedett.
-Igen-vigyorogtam rá.
*Két és fél óra múlva*
Miután sikeresen leszálltunk, és kiverekedtük magunkat a reptérről (szó szerint) fogtunk egy taxit, és elindultunk a ház felé. Mivel hajnali fél 3-kor keltünk, érdekesebbnek találtuk a belső szemhéjunkat, mint az utat. A sofőr hirtelen megállt valahol.
-Hölgyeim, megérkeztünk-szállt ki a kocsiból és elkezdte kipakolni a csomagtartó teljes tartalmát. Miután Macy kiszállt én is kijutottam a friss levegőre.
-Aztarohadt-szinte hallottam, hogy leesik Mac álla.
-Mi az?-néztem ki a háta mögül-Úristen!-láttam meg én is a házat. Házat? Kastélyt. Oké, otthon is elég nagy volt a ház, na de ez?
-Esetleg, ha fizetnénk-szólt bele a csodálkozásunkba.
-Persze-adta oda az összeget a barnaság.
-Ööö.. ez nem Buckingham Palace?-kérdeztem még mindig a teljes sokk hatása alatt.
-Háát, lehet... De nem cuccolunk be?-nézett rám Macie.
-De.
-Akkor rajta-fogott meg 4 bőröndöt. Én is megtettem ugyanezt, és beléptünk a kapun. Amíg ez az idióta a bejárati ajtóval vacakolt és körbenéztem a kertbe. A kapu és az ajtó között kb. 4 méter kavicsos út van, a kertbe virágok és bokrok. A szomszéd házat pedig egy legalább 3 és fél méter magas, 70 cm széles betonkerítés határolja.
-Atyaég!-jutott be Macy.
-Eddig miért nem költöztünk ide?-láttam meg belülről is a házat. Jobbra van a nappali, az ajtóra merőlegesen egy hosszú kanapé, szembe vele egy tv, DVD lejátszóval, és mindennel, ami kell.
Balra a konyha, teljesen felszerelve.
A bejárattal szemben egy lépcső, ami mögött el lehet menni két vendégszobához és egy fürdőhöz.
Az emeleten is két szoba van, és két fürdő.
-Felmegyünk?-bökött a fejével Macie a lépcső felé.
-Naná!-indutam meg fölfelé. A bal oldali szobába nyitottunk be előbb.
-Stipi-stopi, enyém!-dobta le magát a franciaágyra magát a tesóm.
-Nekem úgyis túl...túl rózsaszín-nevettem fel.
-Akkor nézzük meg, mi maradt neked-húzott el mellettem.
-Nem várnál meg?-kiabáltam utána.
-Perfect. Teljesen Szotyi.
-Húzz már arrébb nem látok semmit!-toltam arrébb Macyt-Wow. Tökéletes-húztam be a bőröndjeimet.
Mintha csak nekünk épült volna ez a ház. Gyönyörű.
-Naaaah, szerintem én bedőlök az ágyba-ásított a képembe a barnaság.
-Okés, majd egyszer találkozunk-öleltem meg, és azzal a lendülettel dőltem és aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése